Válassza az Oldal lehetőséget

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform – GIGABYTE alapokon

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform – GIGABYTE alapokon

Az előző oldalakon már átvettük a foglalatot és a PCH-kat érintő változásokat, most egy gyors pillantást vetünk az alaplapkínálatra, elsőként a H67 PCH-val kapható modellekre, természetesen a teljesség igénye nélkül. A cikkben bemutatásra kerülő alaplapokban az a közös, hogy mindegyik GIGABYTE termék, és az összeset megkaptuk személyes megtekintésre. Lemérni értelemszerűen mindet nem tudtuk, de nem is nagyon lett volna értelme. Mind a H67, mind a P67 kapcsán elmondható, hogy nem fordult nagyot a világ a H55 és a P55 óta, a lapok nagyon hasonlóak. A különbség annyi, hogy LGA1155 foglalatot cipelnek a hátukon, illetve hogy a SATA 3.0 vezérlő immár a PCH-ban van benne, az USB 3.0-mal kapcsolatban azonban továbbra is külső vezérlőre van szükség.

GIGABYTE GA-H67MA-UD2H

Azt rögtön eláruljuk, hogy a három H67 PCH-t tartalmazó modell közül ezt választottuk ki egyik tesztlapunknak. Ez az alaplap kicsi, méretéhez képest mégis jól felszerelt, USB 3.0 portokkal is rendelkezik. Az alaplapon négy darab memóriafoglalat van, így a modulok mennyisége sem korlátozó tényező. A lap színvilága a szokásos kék, a foglalat körüli VRM-eket és a PCH-t kék-szürke, kellemes dizájnú bordákkal látták el, melyek elég vaskosak is, nem valószínű, hogy előfordulhatnak melegedési problémák. Ami a bővítőkártyákat illeti: már említettük, hogy az öreg PCI végleg elhagyta e világot, és elérkezett a PCI Express egyeduralma.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 1

Ennek megfelelően H67MA-UD2H-n két rövid (×1), és két teljes szélességű PCI Express sínt találunk. Ezekből az felső a ×16-os, az alsó csak ×4. Bár nem ideális, ebben a felosztásban lehetőség van CrossFireX rendszer aktiválására, ilyenkor viszont az első sín sebessége ×8-osra csökken (ez az információ még kérdéses, más H67 lapnál nem találkoztunk ilyennel). Megjegyeznénk, hogy a H67 nem kétkártyás rendszer építésére való, hanem arra, hogy az CPU-ban dolgozó IGP-t használni tudjuk, így ha CFX vagy SLI rendszert szeretnénk építeni, akkor P67-et válasszunk! Kimenetek terén sem szűkölködik az apróság. A kép (adott esetben hang is) kijuttatására minden használható, ami csak jelen van a piacon, tehát VGA (d-sub), DVI, HDMI (1.4!) és DisplayPort.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 2     Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 3

Ezek mellé 7.1 csatornás, Dolby Home Theatert is támogató hangkeltő társul, digitális kimenettel. A SATA portok száma annyi, amennyit H67 PCH biztosít, azaz hat darab. Ebből kettő SATA 3.0, három SATA 2.0, míg egy darab SATA 2.0 szabványú eSATA a hátlapon. RAID alkalmazása támogatott. USB 2.0-ból tizennégy darabot kapunk, ebből négy a hátlapon érhető el, a további tíz pedig az alaplap belső csatlakozóira dugott kivezetésekkel. Az alaplap egy Renesas D720200 lapkát is tartalmaz, ez két USB 3.0 csatlakozót biztosít a hátlapon.

 Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 4     Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 5

GIGABYTE GA-H67M-D2

Erről a páciensről kevesebbet tudunk mesélni, gyakorlatilag minden területen az UD2H kistestvérének lehetne titulálni. A PCI Express sínek száma megegyezik, és a CrossFireX is használható, de gyaníthatóan nem sok elvetemült lesz, aki erre fogja adni a fejét ebben a lapban. A DDR3 foglalatok száma a felére csökkent, már csak két darabot használhatunk, de ez nem nagy érvágás, hiszen maximum 16 GB DDR3 használható így is.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 6

A tápellátást ezen a modellen már nem hűti semmi, a PCH-n az ismerős borda virít. A SATA portok száma a PCH miatt megegyezik, de az eSATA eltűnt, helyette sima SATA 2.0 csatlakozót kapunk. Nyoma veszett a HDMI és a DisplayPort kimeneteknek is. A hangkeltő ugyan 7.1-es, de a hátlapon csak három kisjack csatlakozást találunk. A 7.1 módhoz a HD előlapi audio panel használatára van szükség.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 7     Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 8

Összességében míg a nagyobb testvér ideális HTPC számára, ez a modell nem kimondottan erre készült, a gyártó inkább igyekezett lefaragni a költségeken, és olyan olcsón adni a H67M-D2-t, amennyire csak lehet, hiszen irodába, beágyazott rendszerekhez így is tökéletes.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 9     Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 10

GIGABYTE GA-PH67A-UD3

Ez a típus egy nagyon érdekes koncepció a GIGABYTE részéről. Már a neve is zavart keltő. PH67? Ilyenről eddig nem hallottam. Na most akkor hogy is van ez? Örömteli, hogy a gyártó minden eszközzel megpróbál azért tenni, hogy minél olcsóbban tudja adni alapjait, ezt a filozófiát segíti eme hybrid modell életre keltése. Azt nem árt tudni, hogy az alaplapgyártóknak az Intel a H67 PCH-t olcsóbban adja, mint a P67-et.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 11

Ezért megfelelő tervezés esetén általában a H67 alaplapok olcsóbbak tudnak lenni P67 társaiknál, és mint tudjuk, a két PCH szinte csak a többkártyás rendszerek PCI Express vezetékes támogatásában tér el. Bizonyára sok olyan potenciális vásárló van, akinek se a többkártyás rendszerek 2×8 PCI Express sávos támogatására, se az alaplapi integrált monitorkimenetekre nincs szüksége, mert egy darab diszkrét VGA-t szeretne használni.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 12     Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 13

Erre nyújt megoldást a PH67, hiszen a lapon az olcsóbb, H67 PCH dolgozik, és a monitorkimenetek elhagyásával tovább lehetett csökkenteni a költségeket, és ezáltal a vételárat is. A PH67A tudása egyébként szinte mindenben megegyezik a H67MA-UD2H-éval, az USB 2.0 portok száma eltér, mivel esetében ez tizenkettő, és ebből nyolc található a hátlapon. Érdekesség még a két régi PCI sín jelenléte, holott a PCH erre már nem ad lehetőséget. Ezt a problémát egy külső, ITE IT8892E vezérlővel orvosolta a gyártó.

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 14     Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 15

Összehasonlító specifikációs táblázat: 

Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform - GIGABYTE alapokon 16