Válassza az Oldal lehetőséget

Core i7 hűtők tesztje

Core i7 hűtők tesztje

Úgy tűnik, hogy jó öreg Smithfield nevű kazánunkat lassan nyugdíjaznunk kell. Sokáig szolgált minket, nagyon jó alapot adva a 775-ös hűtők méréséhez, de az idő elszaladt felette, ahogy az őt befogadó foglalat felett is. A teszthez esetünkben egy Gigabyte GA-EX58-UD5P alaplap, és egy Intel Core i7, I7-920-as processzort használtunk, mely 3,5 GHz-es frekvencián üzemelt. Ezen okok miatt jelen cikkünk mérésein némileg változtattunk. A magok hőmérsékletét nem átlagoltuk, minden esetben az egyes mag értékeire figyeltünk. A teszt során a magok közötti hőmérsékleteltérés nem volt jelentős, hol az egyik, hol a másik szaladt el kicsit, így az átlagolás elhagyása csak annyit jelentett, hogy a grafikon jóval cakkosabb lett.

A méréseket szokás szerint az Everesttel végeztük (ezúton is boldog születésnapot Fiery!). A metódus így nem változott. Figyeltük a hőmérsékleti értékeket terhelés közben, a terhelés leállását követően, és természetesen nem maradhatott el a legfontosabb, a DeltaT érték sem, ami a mérés folyamán tapasztalt legmagasabb hőmérséklet, és a szobahőmérséklet különbözete.

A három hűtő közül csak egyhez, a Brockenhez jár ventilátor, így egyszer lemértük mind a három bordát a Scythe NINJA ventijével, hogy a bordák teljesítményét összevethessük, majd lemértük a Brockent a saját ventilátorával is, hogy lássuk pontosan milyen teljesítményt kapunk a pénzünkért. Elsőkét a terheléses mérés grafikonját láthatjuk:

A Prolima TECH a két tornyával mindent ver. Ha előzetesen tippelnem kellett volna, akkor azt mondom, hogy a Brocken tuti nyerő, de mégsem. Bár a grafikon másképp mutatja, a Brocken saját ventilátorával jobb volt, mert a mérések között eltelt egy nap, és így nagyjából 3 fokot hűlt a szoba. Ezzel együtt, a grafikon legmagasabb csúcsain csak a Brocken járt.

A helyzet nem változott. A bordák teljesítményét jól mutatja, hogy a felhalmozott hőtől a Prolima TECH szabadult meg a leggyorsabban. A Brocken a saját ventilátorával, ami nagyobb fordulatú, mint a Scythe venti, éppen csak tudta tartani a lépést a sokkal idősebb Thermalrighttal. A miértekre van tippem, de erre majd az összegzésben kitérek.

Végezetül a különbségeket a legjobban megmutató grafikon. Ahogy a bevezetőben írtuk, itt a szobahőmérséklethez képest történő hőmérsékletbeli különbségeket látjuk, így ezek a számok mentesek mindenféle hatástól, a bordák valódi erejét mutatják.

Talán nem csoda, de a Prolima TECH itt is győzött. A magasabb fordulatú ventilátorral üzemelő Brocken éppen csak tartani tudta a lépést vele. A Thermaright lett a harmadik, és bizony a bordák versenyében a Brocken csúnyán elbukott. Akárhogy is nézzük, a Prolima TECH és a Brocken között 4 fok a különbség, ami már tetemesnek mondható.

Itt az idő, értékeljünk!

 

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.