Válassza az Oldal lehetőséget

35 ventilátor bemutatója és tesztje

Tesztünk résztvevőinek adatai

Englide

A hazai márka, kezdhetnénk a bemutatót, hiszen ez a csomag az egyik, ami miatt tesztünk megszületik. Ahogy egy korábbi cikkünkből kiderült, az Englide ventilátorok fejlesztése hazánk fiainak köszönhető, és ahogy hallottuk, elég élénk érdeklődés mutatkozik a termékek iránt külföldön is. Emiatt aztán kíváncsian vártuk, hogy állja meg helyét a népes mezőnyben.

35 ventilátor bemutatója és tesztje 1

A márka három taggal képviselteti magát. Ezek közül kettő 12, egy pedig 8 centiméteres. A két 12-es persze nem egyforma, az egyik a hagyományos fekete, a másik az n.zero névre hallgató áttetsző, füstszínű műanyagból készült. A forgalmazó/fejlesztő elmondása szerint a fejlesztésnél a halk működés volt az elsődleges cél, így a ventilátorok teljesítményadataiban nem találunk kiugró jellemzőt. Amit érdemes tudni róluk, hogy siklócsapágyas motort kaptak, így most közvetlenül összehasonlíthatjuk a többi hasonló jellemzővel bíró termékkel.

35 ventilátor bemutatója és tesztje 235 ventilátor bemutatója és tesztje 3

Bekapcsoltuk őket, és azt kell mondanunk, hogy huhhhh. Ezek a ventilátorok tényleg halkra sikerültek. Ugyan nem folyadékcsapágyasok, ám ennek ellenére szinte semmi csapágyhang. Nem halljuk a megszokott percegést, a motorból érkező zajt szinte teljesen elnyomja a szélzaj, ami azért is érdekes, mert ezek kifejezetten lassú fordulatú darabok, így a szélzaj sem jelentős.

35 ventilátor bemutatója és tesztje 4

Az, hogy a 12 centiméteres darabok halkak, illetve az n.zero esetében még halkabb, nem csoda, hiszen a 12 centis ventik a nagyobb lapátméret miatt alacsonyabb fordulaton is képesek a megfelelő légszállításra. Ami viszont igazán figyelemreméltó, az a 8 centis ventilátor, mely a magasabb fordulat ellenére is szinte hangtalan. Nem tudjuk, hogy sikerült siklócsapágyas létükre ennyire halkra tervezni őket, de le a kalappal!

35 ventilátor bemutatója és tesztje 535 ventilátor bemutatója és tesztje 6

Coolink

Az egyik legnépesebb csapattal érkezett a Coolink szerkesztőségünkbe. Nem kevesebb, mint kilenc fajta légkergetővel képviseltetik magukat, melyek közül négy tizenkét, kettő kilenc, három pedig nyolc centiméteres.

35 ventilátor bemutatója és tesztje 7

A ventilátorok közös jellemzője, hogy mindannyian golyóscsapágyas kivitelűek. Ami a dobozokon lévő adatokat illeti, találtunk érdekességet, ez pedig a nyolc centiméteres darabok alacsony zajszintje. A leglassabb, 1000 fordulat/perc jellemzővel bíró darabra 9 dBA-t tüntetett fel a gyártó, ami súrolja a hihetetlen határát, így kíváncsian várjuk, hogy mit produkál bekapcsolás után.

35 ventilátor bemutatója és tesztje 835 ventilátor bemutatója és tesztje 9

A nyolc centis darabokkal kezdtük a hallgatózást, és azt kell mondanunk, hogy jó. Lehet ugyan hallani, hogy golyós(ak) a drágaság(ok), de ebben az esetben ez nem zavaró. A motor egyenletesen jár, nem rázkódik, nem rezonál, és a hang is egyenletes, így nem zavaró. Nem szól túl magasan, sem túl mélyen, szóval kifejezetten tetszik. A három nyolc centis darab között fordulatszámbeli különbség van csak, így a zaj tekintetében csak a szélzaj növekedésével számolhatunk. Ráadásként nem árt megemlíteni, hogy a lapátok áttetsző kék színűek, ami mutatós, és az sem mellékes, hogy mivel golyóscsapágyas megoldásról van szó, az élettartam is hosszabb lesz várhatóan, mint a csúszócsapágyas kivitelűeknél.

35 ventilátor bemutatója és tesztje 10

35 ventilátor bemutatója és tesztje 1135 ventilátor bemutatója és tesztje 12

A fentiek után a kilenc centiméteres ventilátorok komoly csalódást okoztak. A szélzaj ugyan kisebb volt, ám ezt nagyban lerontotta a motorból érkező bántóan búgó hang, és az ezzel együtt tapasztalt berezonálás. Erről a ventiről már húsz centiről megmondjuk, hogy golyóscsapágy van benne. Sajnálatos, de lássuk mit tudnak a 12 centisek!

35 ventilátor bemutatója és tesztje 13

35 ventilátor bemutatója és tesztje 1435 ventilátor bemutatója és tesztje 15

A méretesebb darabok alacsony fordulaton szerencsére inkább a nyolcasokhoz hasonlítanak zaj tekintetében, de sajnos ezek sem produkálják a kis öcsik minőségét. Nem rossz, nem rossz, de a kicsik mellett ezek is elbújhatnak. Azt azért le kell írnunk, hogy halk percegés mellé legalább vibráció nem társul, ez pedig pozitívum, hiszen legalább a ház nem fog zajongani miatta. A magasabb fordulatú darabok viszont egy más világot jelentenek. A 1202-es típusszámú, mely 1600-at pörög percenként, valami egészen elképesztő. Sajnos nem azért, mert halk, hanem azért, mert hangos. Ilyen kerepelést ventilátortól rég hallottunk. Ennek a ventihangja nem hogy egy, de öt méterről is zavaró. Kritikán aluli darab.

35 ventilátor bemutatója és tesztje 16

Összegezzünk! Az értékelés felemás. A nyolcasok az abszolút ajánlott kategóriába tartoznak, a kilenceseket csak a COLINK-hez hasonló “szerverüzemmódba” merjük ajánlani, a tizenkét centimétereseket — legalábbis az alacsony fordulatúakat — viszont akár otthon is használhatjuk. Ha ez utóbbiak előtt nem hallgatjuk meg, hogy lehet olyan halkat is gyártani, mint a nyolcasok, akkor ezt is a kifejezetten ajánlott kategóriába tennénk, de így azért már egy kicsit más lett a leányzó fekvése. A magasabb fordulatú darabokat viszont egyáltalán nem tudjuk ajánlani otthoni használatra. Seregélyt riasztani viszont biztos hatékonyan tudnak.

35 ventilátor bemutatója és tesztje 1735 ventilátor bemutatója és tesztje 18

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.