Válassza az Oldal lehetőséget

35 ventilátor bemutatója és tesztje

Tesztünk résztvevőinek adatai

12 centiméteres ventilátorok értékelése zaj alapján

Ahogy azt már írtuk, a mérést meglehetősen speciális, furcsa vagy — úgy is mondhatjuk — elégtelen körülmények között végeztük. Ennek azonban voltak előnyei is. Az egyik előny az volt, hogy a kis tér miatt a zaj felerősödött, így az elégtelen viszonyok ellenére is kialakult egy sorrend, ahol szépen látszanak a különbségek. A másik, hogy a ventilátorokat nem függesztettük fel mérés közben, így a doboz remekül átvette a rezgéseket, ha voltak, így a mért hanghatás is nőtt, jelezve valami nem stimmel a légkeverőnél. Lássuk akkor újra a típusokat, kiemelve a fontosabb momentumokat!

Kezdjük a hazai termékkel, az Englide-dal! Azt kell mondanunk, hogy elsőre nem is rossz. Sőt, másodikra sem az, a forgalmazó/fejlesztő ígérete valósággá vált, tényleg halk. Ami még lényeges, hogy a dobozos mérésnél kiderült, hogy a balanszírozás is rendben van, így maga mögé tudott utasítani nagynevű vetélytársakat is.

A Coolink sajnos eléggé leszerepelt. Már kézben hallgatva a ventilátorokat sem stimmelt a dolog, de a dobozt olyan mértékben rezgették meg a légkeverők, ami már túlzásnak mondható. Ez bizony a golyóscsapágy átka, de erre a végső értékelésben még kitérünk.

A KOLINK egyetlen résztvevővel képviseltette magát, de lehet, hogy jobb lett volna, ha otthon marad. Nekünk nem tetszett.

A Chieftec ventilátora is csöndes volt, amíg nem raktuk dobozba. Ismét a rezonancia von le pontokat tőle. Erre persze orvosság lehet néhány szilikon bak a rögzítéshez, de az pénzbe kerül. HTPC-be biztos nem szerelném, de egy irodai gépbe, ahol amúgy is zaj van, elmegy.

A Noctua termékeivel érdekes a helyzet. A kézben történő vizsgálat és a dobozos mérés pont ellentétes eredményt hozott. A halknak vélt darab remekül rezgette a dobozt, ez a mért eredményen is látszik. Igaz, ennek volt a legmagasabb a fordulatszáma. A kézben zizegősnek tűnő darabok viszont nem rezonáltak, ami a mérésnél hozott plusz pontokat.

A Scythe a teszt leghalkabb és leghangosabb hűtője is. Ahogy azt sejtettük, a Gentle Typhoon jól szerepelt, igaz csak alacsony fordulatszámon. Ahogy a Coolink esetén, úgy itt is megjött a csapágy hangja magasabb fordulaton, igaz, a Coolinket nem sikerült lepipálnia. A Typhoon tehát nagyon halk alacsony fordulaton, viszont a légszállítása csapnivaló. Valamit valamiért, a levegő mozgása is zajt termel, a legcsendesebb ventilátor az, amit be sem kapcsolunk. Az S-Flexek jól teljesítettek, ha nem forogtak gyorsan. Itt is igaz a fenti bugyutaság a levegővel kapcsolatban. Az 1600-on pörgő verziónál már mit sem ér a csendes csapágyazás, a nagymennyiségű levegő zaja mindent elnyom, és ez ellen nehéz tenni. Ahogy írtuk, a ventilátorok bemutatásánál, jó lenne a lapátprofillal is foglalkozni kicsit.

Nyolc és kilenc centiméteres ventilátorok értékelés zaj alapján

Ez az értékelés nem lesz olyan hosszú, mint a 12 centis darabok esetén, ennek pedig az az oka, hogy kevesebb különbség észlelhető a ventilátoroknál. A kis méret miatt ezeknél a légkergetőknél fokozottan érvényes a légszállítás és a zaj közötti párhuzam, hiszen kisebb lapátméret és átmérő mellett kell a levegőt átpréselni magukon. Ez sajnos jelentkezik a zajban is.

A csapágyak kapcsán viszont úgy vettük észre, hogy a csapágy fajtája kevésbé lényeges momentum, már csak azért is, mert az áramló levegő hangja jobban elnyomja a motor felől érkező zajokat.

Van azonban négy típus, amit mindenképpen ki kell emelnünk a mezőnyből. A rossz tapasztalatok miatt a Coolink és a Chieftek. Ezek csapágyilag nem voltak rosszak, ám a balanszírozás tekintetében nem remekeltek, rezgették a mérődobozunkat rendesen. A másik két típus a Scythe és legvégül, de legfőképp az Englide. A Scythe alacsony fordulaton nagyon halk, nagyon finoman működik. Magasabb fordulaton már van ugyan zaj, de ez inkább a levegőnek köszönhető. Ami viszont abszolút és nagyon kellemes meglepetés volt, az az Englide nyolc centis ventije. Zaj tekintetében pont ugyanakkora értéket mértünk, mint a folyadékcsapágyas Scythe-nál, de nem árt emlékezni arra, hogy ezt a teljesítményt siklócsapággyal képes produkálni, így árban meg sem közelíti a japán gyártó termékét. Nagyon nagy piros pont érte!

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.