Válassza az Oldal lehetőséget

35 ventilátor bemutatója és tesztje

35 ventilátor bemutatója és tesztje

Tesztünk résztvevőinek adatai

Légszállítás értékelése 12 centiméteres ventilátoroknál

Újra le kell szögeznünk, hogy már a teszt előtt sem bíztunk abban, hogy a gyári értékek pontos követését sikerül produkálni. Ez persze nem a gyártók esetleges csalásai, sokkal inkább az általunk kreált mérőpad hiányosságaiból fakadhatott volna.

Végeztünk néhány tesztmérést, hogy az esetleges kalibrálást el tudjuk végezni, de egyes ventilátoroknál olyan mértékű eltéréseket tapasztaltunk, amiket már nem tudhattunk be a saját padunk pontatlanságának. Ezt igazolta az is, hogy más daraboknál szinte a gyári értéket vagy ahhoz nagyon közel eső, mondhatni hibahatáron belüli méréseket produkáltunk.

A ventilátorokat a grafikonban nem a légszállítás, hanem a típus szerint csoportosítottuk. A légszállítás szerinti rendezést nem találtuk megfelelőnek, hiszen a fordulatszám arányában mindenképpen nőni fog. Emiatt választottuk inkább a gyártó szerinti elrendezést, ami érdekes következtetések levonására kényszerít minket.

Scythe S-Flex

Ahogy látható, a gyári és a mért érték közötti eltérés szinte azonos mind a három darabnál. Az adatok közötti különbséget nyugodtan mondhatjuk hibahatáron belülinek, vagyis a gyártó adatai valószínűleg helyesek.

Scythe Kaze-Jyuni

Itt már érdekesebb a kép, arányait tekintve mind a két darabnál azonos és sajnos negatív eltérést tapasztaltunk a gyári adatokhoz képest. Lehet ez véletlen?

Scythe Gentle Typhoon

Lényegében az S-Flex pontatlanságát kaptuk itt is, bizonyítva, hogy a mérőpadunk nem is lett olyan rossz.

Noctua

Itt felkaptuk a fejünket. A Noctua minden darabjánál komoly eltérést tapasztaltunk, és érdekes módon mindenhol azonos nagyságrendűt. A probléma, hogy a gyári adatok itt is sokkal jobbak, mint az általunk mért légszállítási értékek.

KOLINK

Semmi extra, az ígért értéket hozta.

Englide

A két hazai fejlesztésű ventilátor is a Scythe pontosabb eredményeit utánozta, vagyis mi ugyan kicsit kevesebbet mértünk, mint a gyári adat, de az eltérés bőven belefér a hibahatárba.

Coolink

A pozitív eltérések típusa. Egy kivételével az összes példány esetében nagyobb légszállítást mértünk, mint a gyári adat.

Chieftec

Itt is többet mértünk mint a gyári adat, de az eltérés itt is hibahatáron belül van.

Légszállítás értékelése nyolc és kilenc centiméteres ventilátorok esetén

Scythe

Nem részletezzük a Scythe típusait, már csak azért sem, mert hol pozitív, hol negatív irányban mértünk a gyári adatokhoz képest, de az eltérés egyik esetben sem volt számottevő.

Noctua

A tizenkét centiméteres ventilátorok adatai után itt már meg sem lepődünk. Ismét jelentős, és típustól függetlenül azonos arányú eltérést tapasztaltunk. A probléma, hogy ebben az esetben is a gyári érték volt jóval magasabb.

KOLINK

Itt talán minimálisan a hibahatár fölött járunk már az eltérést tekintve, de ez a különbség még mindig nem releváns.

Englide

Az első és az egyetlen ventilátor, ahol pontosan a gyári érték jött ki. Tekintve az eddig tapasztalt eltéréseket, akár véletlen is lehet, az azonban mindenképpen biztató, hogy a gyártó által megadott értékben nem találunk eltérést.

Coolink

A mért értékek és a gyártó által adott számok itt már nem annyira stimmelnek. A tizenkét centiméteres ventiknél még nem volt hiba, itt azonban már van, ráadásul minden esetben a gyári adat volt a nagyobb, az általunk mért érték a kisebb.  

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.