Válassza az Oldal lehetőséget

Kipróbáltuk a Bulldozert: FX-8150 és három 990FX-es alaplap a tesztpadon

Kipróbáltuk a Bulldozert: FX-8150 és három 990FX-es alaplap a tesztpadon

Összefoglalás, vélemény

Szóljunk néhány szót a tesztben szereplő AM3+ alaplapokról. Ismeretlennek csak az MSI 990FXA-GD80 szolgálhatott, hiszen a másik két, ASUS modell már egy előző tesztben megvillogtathatta képességeit, igaz, akkor még csak a Phenom II X4 970 BE processzorral. Mind a három alaplap három különféle stílust képvisel.

dobozokk

Az ASUS Crosshair V Formula ROG lap, így nem kérdés, mire született. Játékra, és mesteri tuningra. Nem véletlen, hogy DDR3 tuning és FX-8150 túlhajtás kapcsán is vele érték el a világrekordot, melynél a CPU órajelét egészen 8544 MHz-ig tornázták fel. A Crosshair V Formula mellé a szokásos, vastagon tömött dobozt kapjuk, az megszokott ROG kiegészítőkkel. Ehhez igazodik az alaplap ára is, mely jelenleg körülbelül 62 000 ft. Ahogy mindig, ezt a ROG lapot most is azoknak ajánljuk, akik a maximumra törekednek, de emellett fontos az is, hogy komoly tuningot tudjanak kisajtolni rendszerükből. Összességében az ASUS CrossHair V Formula, ahogy a legutóbbi alkalommal is, most is nagyon tetszett.

tetszett_kicsicrosshair_ertekelesk

ASUS Crosshair V Formula

Az ASUS Sabertooth 990FX egy más jellegű deszka. Természetesen ebben sem akadály a tuning, de ez a modell inkább az átlag feletti stabil működésre, és a hosszú élettartamra lett kitalálva. Ezt igazolják a TUF (The Ultimate Force) komponensek (kondenzátorok, tekercsek, MOSFET-ek), a speciális, kerámiás réteggel ellátott hűtés , és az 5 év gyártói garancia. Ráadásul e modell ára tudásához mérten elég barátságos, már 40 000 ft környékén hazavihető, ami nem egy rossz ajánlat, így összességében a Sabertooth ezzel az ár/teljesítmény mutatóval megérdemli azt, hogy ajánlott legyen.

szerkesztoi_ajanlatsabertooth_ertekelesk

ASUS Sabertooth 990FX

Az MSI 990FXA-GD80 most először vendégeskedett nálunk, és szereplésével meg voltunk elégedve. A tesztek során stabilan tette a dolgát, jó viszont ápolt az FX-8150-nel. Ez a deszka szellemiségben az ASUS Sabertooth 990FX-hez áll közel. Ami előbbinél a TUF komponens, az itt a Military Class II. Hi-C kondenzátorok, DrMOS, SFC, ezeknek a hadászati szabványok kritériumait is teljesítő alkotólelemeknek köszönhető az a stabilitás és élettartam, amit az MSI 990FXA-GD80 kínál, mely mellesleg felszereltségben is a felsőkategóriát képviseli. Az alaplap 57 000 ft-os vételára viszont nem kevés, de aki a legjobb és legjobban felszerelt MSI AM3+ deszkát szeretné magáénak tudni, annak ezt az összeget kell előteremtenie a malacperselyből. A MSI 990FXA mellé jár a 3 év gyártói garancia is. A lap nem áll messze az ajánlott minősítéstől, de a picit magasnak érzett vételára miatt a tetszett minősítést kapja.

tetszett_kicsiMSI_990FXA-GD80_picture_boxshot2k

MSI 990FXA-GD80

Gondolatok a Bulldozerről és az FX-8150-ről

A programonkénti összesítéstől ezúttal eltekintünk, melynek oka az a hullámzás, amely a Bulldozer architektúrára és az FX-8150-re jelenleg jellemző. Egy teszten belül is képes teljesen eltérő teljesítményt felmutatni az adott területtől függetlenül. A mérések során az körvonalazódott ki, hogy az FX-8150-nek fontos az, hogy minél több modul, azaz minél több mag üzemeljen, mert ebben rejlik az ereje. Hiába az egy vagy kétszálú feldolgozás során a maximum 4200 MHz-es Turbo Core órajel, a jelek szerint ez nem segít az AMD új üdvöskéjének. Ami már most is elég jól megy neki, az a tömörítés, esetenként pedig a renderelés és a kódolás, ami nem csoda, hiszen ezeken a területeken találjuk a legtöbb olyan programot, amelyek képesek a nyolc mag kihajtására. Gyakran azonban még ezek között az alkalmazások között is csak az i5-2500K sikerül lenyomni, ami valljuk be, dupla annyi maggal a fedélzeten nem egy acélos teljesítmény. Játékok alatt a legújabb, legmodernebb motorok esetén (amelyek legalább négy maggal dolgoznak) nem vészes a helyzet, de a korábbi engine-ekkel meggyűlik a baja az FX-nek. Az akár más programokra is igaz lehet, egy-egy új programverzió szinte “Bulldozer-ready”-vé varázsolhatja az adott alkalmazást, elég ha például csak a Winrar 4.10 béta 3-ra gondolunk.

stock-cooler

Az FX-8150 gyári léghűtése – forrás: legitreviews

De mi a helyzet az árakkal? Akkor most megéri, vagy nem éri? Az említett gyártási nehézségek miatt jelenleg nagyon kevés FX processzor gurul le a gyártósorról, ezért az FX-sorozatból kis túlzással általános készlethiány tapasztalható. Valószínűleg ez is rányomja a bélyegét az árakra, de persze a dollár és az árfolyama sem kedvez nekünk, magyaroknak. Az FX-8150 javasolt végfelhasználói ára 270 amerikai dollár, amely itthon 60 000 forint körüli árat kellene, hogy jelentsen. Először maradjunk a 270 dollárnál. A Core i5-2500K jelenlegi cédulája 205-213 dollárt mutat, azaz durván 60 dollárral olcsóbb a legerősebb FX-nél. A Core i7-2600K 294-304 dollárt kóstál, azaz mindössze 30 dollárral drágább, teljesítményre pedig jóval erősebbnek tekinthető. Véleményünk szerint az FX-8150 vételára némileg eltúlzott, a jelenlegi teljesítménye alapján valahol a 2500K körül, 210 dollár környékén lenne reális az érte elkért pénzösszeg.

small_fx-water-cooler

Az FX-8150 gyári vízhűtése – forrás: hothardware

Ne felejtsük el, a Sandy Bridge modellek gyakran nem csak gyorsabbak, de kevesebbet és fogyasztanak és kevesebb hőt termelnek, így hűtésük jóval kisebb feladatot jelent, mint egy FX-8150 CPU hidegen tartása, köszönhetően a 60 celsius fokos felső határnak is. Nézzük a rideg magyar árakat! Egy Core i5-2500K a sarki zöldségesben 55 000 ft-ért már elvihetünk, míg egy i7-2600K-t körülbelül 79 000 ft-ért kelletnek. Azon a kevés helyen, ahol az FX-8150 raktárról is elérhető, 70 000 ft környékén lehet rá lecsapni. Érdekességként elmondanánk, hogy a hatmagos Phenom II X6 1100T már 49 000 ft-ért elérhető, így bizonyos feladatokra mára jó vételnek számít. Az elhangzottak fényében az FX-8150-et jelenlegi ára és a mutatott formája alapján egyik konkurense ellen sem tudnánk nyugodt szívvel ajánlani. Ehhez képest olyan híreket hallani, hogy azt az alacsony készletet, ami elérhető belőle, külföldön azonnal elkapkodják, így a vártnál alacsonyabb teljesítmény ellenére nagy az érdeklődés az új család iránt.

A-Beautiful-Sightk

Van-e ennél szebb csendélet? [+]

Az az érzésünk, hogy a Bulldozer egy nagy ígéret, és egyelőre az is maradt. A tuning rávilágított arra, hogy jelentősen magasabb órajelen a Bulldozer gyakran sokkal többre lenne képes, nem véletlen, hiszen eleve ilyen szellemiségben lett tervezve az architektúra. Azonban ez mind hiába, ha a jelenlegi gyártástechnológia, és a jelenlegi steppinghez társuló fogyasztás nem engedi meg a 3600 MHz-nél magasabb órajelet nyolc mag esetén.

Jelenleg a legjobb dolog amit tehetünk, ha tovább utazunk a DeLoreannal és előreugrunk pár hónapot, majd egy évet. Nem okozna hatalmas meglepetést, ha a jövő év első hónapjaiban megjelenne az első B3 steppinges processzor, az AMD FX-8170. Az előzetes hírek szerint ez a modell közel 10 %-os teljesítménynövekedést jelentene. Ez tehát az első, de nem az utolsó lépcsőfok lesz. Már a tavasz folyamán megjelenhet egy olyan FX sorozatú processzor (FX-8190?), amely Turbo Core nélkül is átlépheti a 4 GHz-es órajelet. Az szabad szemmel is jól érzékelhető, hogy a Bulldozer már most is magas órajelekre lenne képes, csak a csúcsmodelleknél elszabaduló fogyasztás ezt még nem engedi meg. Még egy apró tartalék van az AMD kezében.

ekszer_fx8150k

Ékszer vagy bizsu? [+]

Ebben a szegmensben – ha nem is felhőtlen öröm közepette – még épp elfogadható a 140 wattos TDP. Mind a két Phenom sorozatnál találhatnánk erre példát. A képzeletbeli időutazás következő állomása 2012 nyara, amikor is megérkezhetnek a Piledriver modullal szerelt Vishera CPU-k. A DonanimHaber birtokába jutott információk szerint az újdonságtól 10%-kal jobb x86-os teljesítményt várhatunk. A nyár végén, ősz elején elkészülhet a várva várt Windows 8 is. Csodát nyilván nem fog tenni, de az ajándékba kapott pár százalékos (2-10) gyorsulást sem utasítanánk vissza.

Az a faramuci helyzet állt elő, hogy ugyan az AMD FX-8150 szereplése és bemutatkozása enyhén szólva nem lehengerlő, ellenben a Bulldozer architektúra – a fenti példák miatt – jó alapnak tűnik. Biztosak vagyunk benne, hogy 1 év múlva az AMD aktuális zászlóshajója nagyságrendekkel magasabb teljesítményt fog nyújtani, mint a mostani FX nagyágyú. Azért az FX-8150 minden negatív vonása ellenére tetszett.

tetszett_kicsifx8150_boxk

AMD Bulldozer architektúra és AMD FX-8150 processzor

Az MSI 990FXA-GD80 alaplapot az MSI hazai képviselete, míg az ASUS Sabertooth 990FX és Crosshair V Formula alaplapokat az ASUS hazai képviselete biztosította. Az AMD FX-8150 az AMD-től érkezett. A Core i7-980X-et és a Core i5-2500K-t az Intel, míg a Core i7-2600K-t Over@locker886 biztosította a mérésekhez. Mindenkinek köszönjük!

A cikket írta: Mihics Zoltán (med1on) és Pintér Gábor (gabi123)


A cikkben szereplő állandó tesztkomponenseinkért az alábbi támogatóinknak jár köszönet: